Érdekességek a doowop világából

Kezdetek

A doo-wop zene gyökerei a harmincas évekre nyúlnak vissza, és a negyvenes évek végétől jött újra divatba, elsősorban olyan nagyvárosokban, mint Chicago, New York, Baltimore és Los Angeles. Az itt lévő közösségekben léptek fel ezek a többnyire fiatal együttesek, akik hangszerek nélkül, a capella énekeltek klubokban, templomi közösségekben vagy egyszerűen az utcán. 1951-ben a fekete zenék közül elsőként a doo-wop tört át a pop zene vonalába. Az első nagy sikerek: Larks – „My Reverie”, Five Keys – „Glory of Love”, Cardinals –„ Shouldn’t I Know” után 1953-tól a fehér disc jockey-k is kezdték játszani ezeket a számokat a fehér tizenéves hallgatóságuknak.

Ebben az időben a rhythm and blues sikerlistáit is olyan doo-wop együttesek uralták, mint a Spaniels, a Moonglows vagy a Flamingos, Ez utóbbi énekelte a korszak klasszikus dalát a „Golden Teardrops”-ot. Később, a tinik igényeihez alkalmazkodva jöttek a dalaikat már erőteljesebb ritmizálással éneklő fiatalabb doo wop előadók (Castelles, Penguins). A legnagyobb eladási sikert a Silhouettes „Get a Job” dala érte el 1958-ban. A doo-wop zenét a továbbiakban végig kísérte az a kettőség, hogy az együttesek egyrészt a szentimentális, balladisztikus stílust követték, másrészt a rhythm and bluesból és a gospelből kölcsönözték a ritmikus elemeket, amitől a dalaik egyszerre voltak andalítóak és édeskések, másrészt felkavaróak és nyersek.

Népszerűvé válása

A doo-wop előadók sikerében az ötvenes évek legismertebb disc jockey-ja, a rock and roll keresztapja, Alan Freed játszott kiemelt szerepet. Híressé vált rádióműsorában gyakran játszott le ilyen lemezeket, aminek hatására a hanglemezboltok forgalma annyira fellendült, hogy a független kis kiadókon kívül a nagyobb lemeztársaságok is fantáziát láttak ezekben az együttesekben.

A doo-wop lelkivilága

Érdekes divat figyelhető meg az együttesek névadásában, az ötvenes évek elején előbb a madárnevű együttesek (Larks, Crows, Penguins, Flamingos, Falcons) jöttek divatba, majd következtek az autómárkák (Cadillacs, El Dorados, Fiestas, Impalas), végül a virág- és rovarnevek (Spiders, Spinners).

Az ötvenes évek közepén minden amerikai nagyvárosban százszámra működtek ilyen együttesek, korabeli becslések szerint közel 15.000 együttes készített legalább egy hanglemezfelvételt. Másodikat már sokkal kevesebben. Éveken át kisérleteztek, de pont a fiatalságuk és tapasztalatlanságuk miatt nem sikerült betörniük a show bizniszbe.

A doo-wop egészen a hatvanas évek elejéig, az un. „brit invázióig” volt népszerű. Talán 1961-ben érte el ez a stílus a csúcsát a Marcels együttes „Blue Moon” dalával. Később a retro jegyében újra népszerű lett ez a stílus, rádióműsorok, újra kiadott lemezgyűjtemények idézik fel az elmúlt fiatalságot, az első szerelmes találkozásokat és a házibulik felejthetetlen hangulatát.

A rock és pop zene több előadója énekelt doo-wop vagy doo-wop ihletett számokat, pl. Billy Joel – „The Longest Time”, Frank Zappa – „Fine Girl” vagy az Elecric Light Orchestra – „Telephone Line”. Huey Lewis & The News 1993-ban a U.S. Billboard lista 4. helyére jutott fel az „It’s Alright” című doo-wop dallal.