Az 1948 és 1950 között keletkezett, un. paleo doo-wop számok még csak részben viselték a doo-wop stílusjegyeit. 1951 és 1954 között sorra
alakult a később ismertté és híressé váró együttesek sora: a Four Buddies, Larks, Harptones, a Crows, a Clovers, a Dominoes, a Drifters, a Five
Keys és Moonglows. Felvételeiken mindegyik együttes tett valamit a stílus fejlődéséhez. Érződik az R&B erős hatása a
Clovers „One Mint Julep”, a
Dominoes „Sixty Minute Man” és a
Drifters „Money Honey” dalán. A
Castelles „Heavenly Father”és
Lee Andrews és a Hearts „The Bells of St. Mary’s”
dalát a goszpel szövi át. A jellegzetes fekete énekes harmónia jelentkezik a
Three Chuckles „Foolishly” és a Platters „Only You” számában.
Sorra teljesedik ki a jellegzetes stílusjegyek kelléktára, a vokál halandzsa rígmusokat énekel, a falsetto egyre gyakrabban jelentkezik a
szólóének mellett, erősödik a basszus szerepe. A goszpel mellett a blues is felismerhetőegyre több számban. A melizmatikus halandzsa rigmusok
között megjelenik a „Whoa –oh, whoa – oh” a Royals 1952-es „The Shrine Of St. Cecelia” és a Buccaneers 1953-as „In The Mission of St. Augustine”
dalában, melyet a Solitaires évekkel később elég gyakran fog használni.
Az Orioles által kialakított szabvány tovább él, a dallamos
lassú részeknél a zenei kiséret alárendelt szerepet kap, a fő szerepet az emberi énekhang kapja. A gyorsabb számok hangszerelése hasonló volt a
szóló énekes R&B számokéhoz, a zongora, a dob és a trombita voltak a gyakori hangszerek. A gyors paleo-doo-wop számokban mátr megjelent a rock
’n’ roll üteme, mielőtt még egyáltalán használták volna ezt a kifejezést. A dalok egy része lassú balladisztikus volt, a mások fele pedig
gyorsabb, ütemesebb.
A korszak legismertebb dalai: The Cadillacs "Gloria" (1954), The
Chords "Sh-Boom" (1954),
The Crows "Gee" (1954),
The Drifters "Honey Love"
(1954), The Harptones "A Sunday Kind of Love" (1954), The Jewels "Hearts of Stone" (1954),
The Orioles "Crying in the Chapel" (1953), és
The
Penguins--"Earth Angel" (1954)