A doo-wop őstörténet szakaszai
Nem is olyan könnyű megválaszolni, hogy honnan ered ez a zene. A zene eredete valahol a század eleji fodrászüzletek kvartettjeiből, a 30-as évek jive és jazz
zenekaroktól, a negyvenes évek rhytm & blues, gospel zenéjéből és az ötvenes évek rock ’n’ roll ötvözetéből ered. Ezt a zenét nevezzük
doo-wop-nak.
Az afro – amerikai vokális zene egyik legrégibb felvétele az Ink Spots 1939-es „My Prayer” dala. Többek szerint ez a
legrégibb ismert doo-wop felvétel. Gyökerei a 30-as és 40-es évekre vezethető vissza, a templomokban éneklő gospel csoportoktól származik. Ezek
a templomi
gospel csoportok gyakran felléptek utcákon is, ahol többnyire a szerelemről énekeltek dalaikban. Ezek az utcai énekegyüttesek
általában 3 – 6 főből álltak és néha 3 – 6 szólamban énekeltek. A doo-wop hangzás titka a többszólamúság. Mivel nem használtak hangszereket az
utcai énekléshez, a zene csak emberi hangokon, a capella szólalt meg.
A korai doo-wop dalokon erősen érezhető a gospel befolyása. A
legtöbb doo-wop szám lassú és bánatos. Az ötvenes évekre kialakult a sablonja: kórus és többszólamúság. 1953-re, amikor
Alan Freed disc jockey
néger zenéket kezdett bemutatni fehér közönségnek, a stílus népszerűsége már a tetőpontján volt. Ő tett ismertté olyan doo-wop zenekarokat, mint
The Spaniels, The Coronets, a The Moonglows és a The Flamingos, akik „Golden Teardrops” dala a stílus egyik klasszikusává vált.
A
„doo-wop” kifejezéssel az egyik gond, hogy a doo-wop zene nagy korszakában (a 40-es évek végétől a 60-as évekig) nem használták ezt a
kifejezést. Az 1950-es években ugyanazt a zenét a fehérek „rock ’n’ roll”-nak (Fats Domino, Gene Vincent és Fabian), a feketék pedig „rhytm &
blues”-nak nevezték (Chuck Berry, Ivory Joe Hunter és LaVerne Baker). Az előbb említett zenészek többsége fiatalokhoz szólt, ami ma már
természetes, de akkor újdonságnak számított.
Hogyan használhatjuk akkor ezt a doo-wop kifejezést, ha csak a korszak után került
széleskörű elfogadásra? Nagyon egyszerű a válasz: ez szó szerint mindig is benne volt a zenében. A doo-wop kifejezést a háttér vokálban
rendszeresen lehetett hallani, ezt volt a legnépszerűbb „töltőszó” ezekben a számokban. Jól lehet hallani a Charioteers „My Gal Sal” (1939)
számában vagy Lewis Bronzeville Five 1940-es „Low Down Gal Blues” dalában. A „doo doo doo doo-wop”szófüzér folyamatosan ismétlődik a Delta Rhytm
Boys 1946-es híres számában a „Just A Sittin And Rockin’”-ban. A korai 50-es években elsősorban a nagy R&B zenekarok alkalmazták, például a
Ravens „Wagon Wheels” (1951), a Checkers 1954-es „Over The Rainbow” vagy a
Flamingos „I’m Yours” dalai jó példák.
Az 50-es évek
legismertebb dalaiban is sűrűn hallható: Moonglows „Most of All” (1955), a
Turbans „When You Dance” (1955) vagy a Heartbeats klasszikus „A
Thousand Miles Away” (1956). A példák még százszámra hozhatók. A doo-wop egyszerűen egy gyakran használt hangutánzó szó. A rokon hangzású
„Du-Whop” a Chessmenn 1958-as dalának a címe, a dalban egy táncra hívatkoznak vele. A „Doo-wop” a mai jelentésében 1961-ben jelent meg először a
nyomtatott sajtóban. A Marcels „Blue Moon” dalát így jellemzi Chuck Davis : „ egy valódi doo-wop, hasonló a sok évvel ezelőttiekhez…”. A
fogalom, noha nem a korszak szülötte, lassan már 50 éve velünk van.
A „doo-wop” kifejezés nagyon sok rádió műsor címében szerepel
(CBS-FM, New York „The Doo-Wop Show”), az egyik legismertebb internetes rádió a "Doo-wop Express", nyomdai kiadványok elnevezéseként („Doo-Wop
Retrorock Review”), retrospektív show műsorok címében („The Royal New York Doo-Wop Show”), a hanglemez ipar pedig tucat számra önti a különböző
összeállításokat („Doo-Wop Untempo, „Harlem: The Doo-Wop Era”, „Hard Core Doo-Wop”,…). Amikor ezt a kifejezést használjuk, akkor az emberek
értik, hogy miről beszélünk, könnyebb így kommunikálni.
Talán túl általánossá is vált ez a fogalom. Ma már nagyon sok énekes és zenész
szereti magát előszeretettel idesorolni, akik korábban színtiszta rockot játszottak. A zenei szakírók körében általánossá vált az az elv, hogy
elsősorban a „rhytm & blues” vokális változatát játszó zenekarokra igaz elsősorban ez a besorolás.
A „rhytm & blues” fogalma az 1940-es
évekre vezethető vissza. A Billboard évek óta publikálta a Pop slágerlistát, ezek alatt elsősorban a fehérek által játszott zenét értette. A
Billboard, hogy valamilyen módon teret adjon a fekete zenészeknek, de ne riassza el a fehér hallgatóságot, újabb és újabb elnevezéseket találtak
ki. 1942-ben egy újabb slágerlistát publikált, melyet „Harlem Hit Parade”-nek nevezett el. 1945 februárjától ezt „Race Chart”-nak nevezte. 1949.
június 25-én újból átnevezte heti listáját, és az akkoriban titokzatos „R&B” rövidítéssel jelölte (a „rhythm and blues” műfaj rövidítése).